2016. március 24., csütörtök

Boku Dake Ga Inai Machi

Hibák. Mindenki az élete során, rengeteg hibát vét, akarva-akaratlanul. Ezeket van, hogy egyből megbánjuk, de van, hogy hetek, hónapok vagy akár évek telnek el és feleszmélünk arra, hogy "Ezt mégsem kellett volna megtennem", vagy "Mégis meg kellett volna tennem". Van, hogy az ember ezeket a hibát ki tudja javítani, viszont sokszor ez nem sikerül. Nem véletlen az sem, hogy sok hibánkat meg akarjuk változtatni. De vajon mi változna? Kitudja. A kérdés inkább az, hogy ha Te megtehetnéd, akárcsak egyszer, mit változtatnál meg?




ELÖLJÁRÓBAN:

Kei Sanbe kezdte el írni ezt a fantasy-thrillert, még 2012 nyarán, 2016 márciusában pedig befejeződött a manga és megélt 8 kötetet. A Young Ace magazinban jelent meg először, majd 2016 júniusában a Boku Dake Ga Inai Machi Gaiden mangát kezdte publikálni a mangaka a Young Ace magazinba. Az anime adaptiációért az A-1 Pictures felet - ugyan azok akik az IDOLM@ASTER-ért, vagy a nagy kedvencemért a Gin No Saji-ért is feletek - és a 2016-os téli szezonban, meg is kaptuk a 12 részes feldolgozást. Ezen kívül még egy Live Action készült a mangából, melyről nyilatkozni nem sokat tudok.

TÖRTÉNET:

Történetünk főhőse egy Satoru Fujinuma nevű 29 éves mangaka és ételfutár. Az életet teljesen átlagos, nem telik érdekesen egyik napja sem, egészen addig, ameddig be nem üt a pillangó-effektus. Erről a jelenségről annyit kell tudni, hogy az animében Satoru átéli állandóan ugyan azt a jelenést, ameddig meg nem oldja az aktuális problémát. Gondolj bármire. Az első részben - ez úgy sem nagy spoiler - egy kisgyereket ment meg attól, hogy egy kamionos elüsse, jó igaz, hogy összetöri magát, de megmentette a kisgyereket. Egyszer mikor hazamegy, az édesanyja ellátogatott hozzá. Mikor bevásárolnak, az anyja kiszúr egy furcsa férfit, aki magával akar vinni egy gyereket. Ez azonban meghiúsul, majd mikor Satoru édesanyja, Sachiko otthon tartózkodik, egy gyilkos megöli. Persze mikor Satoru hazamegy, megtalálja anyja holttestét, össze is fogdossa, majd mikor a szomszéd meglátja, hogy véres főhősünk keze, kihívja a zsarukat, el is akarják vinni, de elmenekül és itt jön az anime igazi története. Satoru ugyanis, visszakerül 1988-ba, mikor is 10 éves volt. Itt megismerjük osztálytársait, barátait, osztályfőnökét és még egy-két mellékszereplőt. Egy magányos kislányt, Hinazuki Kayo-t aki egyszer meghalt, de ezen az idősíkon még él. Satoru ezért összebarátkozik vele, hogy megakadályozza halálát és megváltoztassa a jövőt. Ennél többet én nem is mondanék, de miért is? Azért, mert bármit mondok, az spoiler lenne. Olyan ez, mint az időutazás. Visszamész az időben, megtaposol egy virágot, és mikor visszamész az időben, az emberiség már nem is létezik. Azaz, bármit mondok, én leszek megverve, mert elmondtam.


KINÉZET, ZENÉK, SZINKRONHANGOK:

A grafika nekem csodálatos. A jelen és a múlt könnyen megkülönböztethető, nem csak a szereplők miatt, hanem azért is, mert a színek különböznek. Ameddig a jelenben fényesebb minden, a múltban inkább pasztelesek lesznek. A karakter dizájnok néha furcsák, de ez valamiért több jelenlegi szezonos animénél előfordul - lásd KonoSuba, hogy egyet említsek -, ez viszont nem von le semmit sem az élvezeti faktorról.

A zenék meg aztán, mennyire rendben vannak? Mind egy kert, amire gondosan odafigyeltek és még a háziállatok sem piszkítanak bele. Az opening remekül felvezeti a részt, az ending alatt meg tudsz gondolkozni a csavarokon, a lezáratlan folytatáson, vagy azon, hogy Satoru-nak mennyire szerencsétlenséget kell még átélnie.

Szinkronhangok terén és mindenki munkájával meg voltam elégedve, főleg Kayo és az osztályfőnök Yashiro szinkronhangjai tetszettek a legjobban. Mindenféle érzést remekül átadtak a színészek, ezt megspékelve a zenékkel, valami olyan eszenciát kapsz, amit nem sűrűn.



VÉLEMÉNY:

Tekintettel arra, hogy ez még csak az idei szezon első negyede volt, nem akarok elkiabálni semmit, de ha nem érkezik valaki a helyére aki lekörözi, akkor az év animéje lesz, hiszen ekkora dobást, nem sűrűn látni. Főleg, hogy a töménytelen fanservice a mérvadó az elmúlt szezonokban meg aztán pláne. Én konkrétan semmi hypeot nem láttam róla, de ez lehet, hogy csak engem került el, ugyanis csak a negyedik résztől kezdtem el nézni, mert késztetést éreztem rá. Erre meg? Odaültette magát olyan stabilan a TOP 10-es listám második helyére, hogy majdnem lelökte a trónról a One Piece-t. Viszont, hogy Év Animéje lesz-e? Nálam az. Viszont még messze van az év vége, sok jó anime jöhet még, valamint folytatások is jönnek még, így bármi előfordulhat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése